Uram, kihez mehetnénk?
Örök élet beszédei vannak nálad.
János 6,68

Még a Szentháromságról



Egy Istenünk van. Ez első hallásra egyszerűnek tűnik, azonban hallottuk a Szentháromságról szóló keresztény tanítást, mely szerint az Isten Atya, Fiú (Jézus) és Szent Szellem. Tehát egy Isten van, és ez az egy Isten három isteni személy.
1János 5,7:
„Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a mennyben, az Atya, az Ige és a Szent Szellem: és ez a három egy.”
Hogy van az, hogy a három az egy? Lehetséges ez? Nézzünk egy példát.
A háromszögnek három szöge van, de az egy háromszög. Nem csak három különálló szög, hanem egy háromszög. Van három oldala is. Sőt éppen mivel a három oldal megfelelően összeköti a szögeket, ettől lesz háromszögünk.
Isten Atya, Fiú és Szent Szellem. Három és egy egyszerre.
Miért van ez így? Miért nem olyan Isten, mint egy kör, aminek egy oldala van és kész? Miért három az egyben és nem egy az egyben? Nem tudom. De jó kapcsolatban lehetünk Vele, és ez a lényeg.
Társoldalak:
Megtérés
Szentség
„Uram, kihez mehetnénk?
Örök élet beszédei vannak nálad."
(János 6,68)
Bibliai tanítások – Mucsi Ferenc 2023.